Produkciók

Jelenlegi hely

Budapest bámészko

Budapest bámészko - legendák dalban és prózában. A Madách Színház adott otthont a Nádasdy Ádámmal kiegészült produkciónak a Stúdióban (a bemutató: 2015. február 14-én volt) A zenekar Szegedere, a Zsinagógába is elvitte a produkciót, a szegedi Őszi Zsidó Fesztivál keretében.

Kriszta 2013 őszén új zenekart alakított, a Kováts Kriszta Kvintett-et. A zenekar azóta több helyen itthon (Pepita Ofélia, Mozsár Kávézó, Parlamenti Könyvtár, Dumaújváros, Szegedi Városi Könyvtár, Könyvhét- Vörösmarty tér, Zsidó Nyári Fesztivál, Budapest Café-Capa Központ, Madách Stúdió) és külföldön 2014 tavaszán (USA, Los Angeles, San Franscisco, San Diego) bemutatta a  BUDAPEST BÁMÉSZKO dalait. (Szerzők: Gallai Péter, Wolf Péter, Vedres Csaba, Fábri Péter.)

2014-ben  a Könyvhéten megjelent a BUDAPEST BÁMÉSZKO című könyv (Kossuth Kiadó) cd-melléklettel  (dalok), amelyben  Nádasdy Ádám miniesszéivel, fotókkal és Fábri Péter dalszövegeivel egészültek ki a dalok.  Nádasdy később vendégként csatlakozott a csapathoz és a koncerteken felolvassa a miniesszéket. A közönség meghallgathatja azt is, hogy hangzik Nádasdy előadásában az eredeti Szomorú vasárnap című Seress Rezső-dal. A Kováts Kriszta Kvintett közben a könyv cd-mellékletét szólaltatja meg budapesti legendákról, Fábri Péter dalszövegeivel. A könyv/cd  a koncerten megvásárolható.

A  zenekar budapesti legendákról, helyekről és emberekről énekel,  Füttyös Gyuritól Rejtő Jenőig, az Andrássy úttól a Thököly útig. Legendás budapesti emberek és helyszínek elevenednek meg a koncerten. Aki szereti Rejtő Jenőt, Seress Rezsőt, Karády Katalin, Jávor Pált, Domján Editet vagy Molnár Ferencet, aki nem bánja, ha egy dalban kiderül, hogy a Táncdalfesztivál egybeesett a csehszlovákiai bevonulással, aki szereti jól érezni magát, miközben más szemszögből látja az ismert történeteket és helyszíneket, annak itt a helye ...És Nádasdy Ádám közben elmeséli, hogy minderről neki mi jutott eszébe.

Koncertfotók (Bársony Péter):
https://www.dropbox.com/sh/pa1ld8fcar36is7/b2NVResYA2

Egy dal videofelvétele a koncertből :
Kováts Kriszta Kvintett: Domján Edit (szerzők:Wolf Péter-Fábri Péter)

Az EGÉSZ koncert videófelvétele (90 perc) itt látható (Mozsár Kávézó):
http://youtu.be/dfZO7AJS7m8

Kritika a koncertről: 
http://duol.hu/kultura/lofralas-a-budapesti-utcan-1636634
Nézz körül, fiam... | Kováts Kriszta: Budapest bámészko (koncert a Madáchban)

A zenekar Facebook oldala: 

https://www.facebook.com/KovatsKrisztaKvintett

A zenekar nagy úton járt: 2014. február 24 és március 10 között három koncertet adott az USÁ-ban az ottani Magyar Házakban, Los Angeles-ben, San Diego-ban és San Francisco-ban. Az ottani magyarok ugyanolyan lelkesen hallgatták a Budapestről szóló dalokat, mint az itthoni közönség. Ezt bizonyítja, hogy jövőre visszahívták őket, hogy még több helyre elvigyék ezeket a dalokat.A KKK amerikai útját végig lehet követni a zenear Facebook-oldalán lévő fotóalbumban:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1401901023405081.1073741828.14...

Kováts Kriszta Kvintett:

Kováts Kriszta – ének, zongora, gitár, ütőhangszerek
Lázár Zsigmond – billentyű, hegedű, vokál
Schneider Zoltán – gitár, vokál
Csuhaj-Barna Tibor – nagybőgő, vokál
Perger Guszty – ütőhangszerek

Zene: Gallai Péter, Wolf Péter, Vedres Csaba, Leonard Cohen
Dalszöveg: Fábri Péter

SAJTÓMEGJELENÉSEK:

http://www.atv.hu/videok/video-20151118-budapesti-legendak-dalban-es-pro...
(Mészáros Antónia beszélgetése az ATV Start+-ban - 2015.november 18.)

https://www.youtube.com/watch?v=tJlKCfu2wAI&feature=youtu.be  (Spilák Klára beszéletése a Hatoscstornán - 2014.december)

http://mediatar.gtk.hu/fuga/mp3/RP_20140211_11_12_tervasztal.mp3 (Rózsa Péter beszélgetése Kováts Krisztával- 2014. február 12.)

http://www.168ora.hu/arte/kovats-kriszta-mozsarban-122599.html (Jolsvai András koncertkritikája - 2014. január 16.)

http://olvassbele.com/2014/02/04/egy-bacsi-ballag-kovats-kriszta-budapesti-bameszko-koncert/

http://www.kulturpart.hu/zene/39498/budapest_bameszko

http://olvassbele.com/2014/01/07/bameszkodas-a-fovaros-utcain-kkk-koncer...

http://mediatar.gtk.hu/fuga/mp3/RP_20131210_10_11_tervasztal.mp3 (dec.10- KK egyórás beszélgetése Rózsa Péterrel a Fugarádióban)

http://www.kulturpart.hu/zene/38904/kovats_kriszta_a_fovarosban_kalauzol (Kulturpart ajánló dec.15-re)

http://www.kulturpart.hu/zene/36814/futtyos_gyuritol_rejto_jenoig (Kulturpart ajánló nov.24-re)

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20131010-095858.mp3 (2013.10.10- Kuncze Gábor beszélget KK-val a Klubrádióban 5.54"-nél indul

http://szinhaz.hu/plusz/53889-kovats-kriszta-uj-zenekaraval-lep-fel-a-pepitaban

Városi legendák (Jolsvai András interjúja Kováts Krisztával a 168 órá-ban)

http://nol.hu/kult/futtyos_gyuritol_a_kobe_vesett_asszonyig ( a nol.hu ajánlója)

http://www.kulturpart.hu/zene/36814/dalba_foglalva

http://olvassbele.com/2013/09/15/budapest-bameszko-a-kovats-kriszta-kvintett-koncertje/

 http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130921-085859.mp3 (Kun Zsuzsa beszélget Kováts Krisztával és Fábri Péterrel)

http://www.kulturpart.hu/zene/36385/varosi_legendak_dalba_foglalva

http://tollal.hu/mu/budapest-bameszko---a-kovats-kriszta-kvintett-koncertje-2013.-szeptember-29

http://duol.hu/kultura/lofralas-a-budapesti-utcan-1636634